Sasfészek Fc. hivatalos honlapja
Sasfészek Fc.
 
U7
 
U9
 
U11
 
U13
 
U14
 
U16
 
webmester

gregosits.gabor@freemail.hu

 
Történet

Az első fotók egyike (katt ide)

A SASFÉSZEK FC. EGYESÜLET 2000. OKTÓBERÉBEN ALAKULT MEG AZZAL A CÉLLAL, HOGY KÉPESSÉGTŐL FÜGGETLENÜL BÁRKI JÁRHASSON FOCIEDZÉSEKRE. SZABADHEGYEN, A VERES PÉTER ISKOLÁBAN FOLYTAK AZ OKTATÁSOK (katt ide), SZABÓ TIBOR VEZETÉSÉVEL.

EZ A CÉLKITŰZÉS 10 ÉVE TÖRETLENÜL ÁLL FENN ÉS EZEN AZ EGYESÜLET VEZETŐJE A KÉSŐBBIEKBEN SEM KÍVÁN VÁLTOZTATNI.

AZ ELSŐ KÉT ÉVBEN 23 KISGYEREK KERÜLT ÁT A GYŐRI ETO FC-BE (katt ide) ÉS TÖBBEK KÖZÖTT EZ A TÉNY IS RÁVILÁGÍTOTT A TOVÁBBI MUNKA ÉRTELMÉRE, FOLYTATÁSÁRA. SOK TORNÁRA HÍVTÁK CSAPATAINKAT, ÉS SOK TRÓFEÁT BE IS GYŰJTÖTTÜNK. AUSZTRIAI FOCIKUPÁKRA RENDSZERESEN UTAZTUNK (katt ide),HATALMAS ÉLMÉNYEKBEN VOLT RÉSZÜNK A SZÜLŐKKEL EGYÜTT. A KISALFÖLD ÚJSÁG TÖBBSZÖR IS FOGLALKOZOTT VELÜNK, BÜSZKESÉGGEL TÖLTÖTT EL BENNÜNKET A VÁROS POZITÍV MEGÍTÉLÉSE. EZ IS KÖZREJÁTSZHATOTT ABBAN, HOGY AZ AKKOR MÉG NB III.-AS GYIRMÓT SE. ELNÖKE FELKÉRT MINKET (katt ide), HOGY AZ UTÁNPÓTLÁSUKAT BIZTOSÍTSUK (katt ide). NAGYON JÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS ALAKULT KI, LÉTSZÁMUNK EGYRE CSAK NŐTT. EBBEN AZ IDŐSZAKBAN TÁVOLABBI ORSZÁGOKBAN IS SIKERESEN SZERPELTÜNK NYÁRI TORNÁKON. ÍGY JUTOTTUNK EL HOLLANDIÁBA (katt ide), (katt ide) SPANYOLORSZÁGBA, OLASZORSZÁGBA IS. 2009-BEN A NAGY BAJBA JUTOTT NBII.-ES INTEGRÁL-DAC SE. MEGMENTÉSÉRE TETT FEL MINDENT SZABÓ TIBOR, A SASFÉSZEK FC. ELNÖKE OLY MÓDON, HOGY AZ UTCÁRA KITETT 96 INTEGRÁL-DACOS FOCISTA PALÁNTÁT ÁTIGAZOLTA SAJÁT EGYESÜLETÉBE. ÍGY PRÓBÁLTA BIZTOSÍTANI A FELNŐTT CSAPAT TOVÁBBI JOGOSULT SZEREPLÉSÉT A MÁSODIK LIGÁBAN. AZ MLSZ MÉGIS TÖRÖLTE ŐKET A MÁSODIK VONALBÓL, DE AZ UTÁNPÓTLÁS 148 FŐVEL TOVÁBBRA IS AZ NBII-ES BAJNOKSÁGBAN RÚGTA A LABDÁT. SAJNOS FÉL ÉV UTÁN A DAC ELNÖKE „IGAZ GYŐRI SPORTVEZETŐKÉNT” AZ UTCÁRA SÖPÖRTE MEGINT A GYEREKEKET, ÉS EGYÚTTAL EGYESÜLETÜNKET IS. NEM VOLT PÁLYÁNK, MINDEN AMIT EDDÍG FELÉPÍTETTÜNK, SZINTE AZONNAL MEGSEMMISÜLT. A CSAPATAINK SZÉTSZÉLEDTEK MAJDNEM TELJESEN, AZ A NÉHÁNY HŐS SRÁC ÉS A TÖRETLEN HITÜNK NO MEG SZENTIVÁN SE. SEGÍTŐ KEZE KELLETT AHHOZ, HOGY A SASFÉSZEK FC. ÚJRAÉLEDJEN.

Egy régi emlék

2010.NYARA ÓTA A NAGYMÚLTÚ VOLT ELEKTROMOS SPORTTELEPET VARÁZSOLTUK ÁT A JÓSZÁN-DÉKÚ SZÜLŐK ÉS TÁMOGATÓINK SEGÍTSÉGÉVEL ÓCSKAPIACBÓL ÉS MARIHUÁNA ÜLTETVÉNYBŐL ISMÉT FOCIPÁLYÁVÁ. EGYRE TÖBB GYERKŐC JÖN CSAPATAINKBA, BÜSZKE VAGYOK RÁJUK, VELÜK ÉPÍTEM TOVÁBB AZT A JÖVŐT, MELY MEG VAN ÍRVA VALAHOL.

A SASFÉSZEK FC. -RE ÚGYHISZEM, HOGY EZEK UTÁN TALÁN RÁILLIK NEVES ÍRÓNK, MÓRA FERENC VERSÉNEK PÁR SORA, MISZERINT:

  „NEM VAGYOK CSILLAG, CSAK RŐZSETŰZ, DE AZ AMÍG ÉG, MELEGET TUD ADNI EGYSZERŰ EMBEREKNEK.”   

 TISZTELETTEL: SZABÓ TIBOR

                 SASFÉSZEK FC. ELNÖK

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2010-12-21
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Támogatók

 
Naptár / ajánló
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!